Mai vendégemet sietve szeretném felkonferálni, mielőtt visszaküldeném a szekrénybe. Ő az, személyesen egy 100MHz-es IBM 5x86. Nagyon-nagyon ritka és szép gyűjtői példány, kék bordával és fehér homokszórt felirattal, gyári tálcáján. Természetesen ez egy Cyrix 5x86 valójában, de IBM brandelve.
A processzor több okból is különleges: elsőként azért, mert még sohasem volt gépben :D tehát népiesen szólva nullkilométeres. A tálcából nincsen kifeszítve, szemrevétes vizsgálathoz és egyéb méréseihez is az ikertestvérét használtam. Technikai értelemben vett különlegessége, hogy ez egy 80486 processzor PGA-168-as tokozásába zárt "idegen" core, hasonló elgondolásban mint ahogyan az Intel OverDrive családjánál ez megszokott. Persze itt nincs vége a különlegességeknek: valójában az M1 fejlesztésenek korai eredményeit implementálták egy negyedik generációs magra: 64 bites belső felépítésű (kifelé természetesen 32 bites cím- és adatbusszal), elágazásbecslést alkalmaz, a lapkán lévő L1 cache 16kbyte-os 4 utas asszociatív WT/WB, illetve a pipeline is áttervezett.
A központi egység születésében erős szerepe volt a reverse engineering-nek, ekkortájt az Intel és a Cyrix már komoly jogi csatározások közepén jártak. Sajnos a CPUID-je ismeretlen a Pentium-ra írt vagy optimalizált programok számára, így ilyen eredetű problémákba szaladva szoftveresen gyógyítandó a dolog. Különben a legtöbb fejlett képessége ugyanígy szoftveresen kikapcsolható vagy állítható. FSB és szorzó tekintetében meglepően rugalmas, viszont kellő óvatosságra tanít: a 3x33MHz helyett 3x40Mhz-et (vagy őrültebb esetben 2x50MHz-et) állítva ropogósra lehet sütni az egyszerűbb PCI-os kártyákat és memóriamodulokat, hiszen akár 50%-al emelkedik a buszsebesség. Nem beszélve magáról a CPU pirításról: 120MHz-en már nagyon-nagyon meleg, a passzív bordára ekkor mindenképpen ventilátor ajánlott. Igaz, ez a gyári órajel esetén is elmondható :)
Rating besorolását tekintve alapból PR75-ös, mérések szerint reálisan osztályozták. De ha már a PR-nél tartunk, ismét ajánlanék egy Escom szórólapot, aktuálisan a kilencest. Ebből megtudható, hogy 1994 őszén egy 60MHz-es Pentium konfigurációt 208.000Ft + ÁFA környékén mértek. Ekkor a bruttó átlagkereset 46.000Ft volt. A prospektus * innen tölthető le *. Minőségéért bocsánat, közel 20 éve őrzöm.